Matyó lány Európa színpadán
2008.06.05. 17:30
Nemrég egy mezőkövesdi lány elindult az ismeretlenségből. és me sem állt az Euróvíziós Dalverseny döntőjéig. Május 22-én Csézy Képviseli hazánkat a nagy múltú eseményen.
A kelleténél kicsit zajosabb sikerrel robbant be a köztudatba. Nem zavarja, hogy a hazai könnyűzenei világban sokan csalást kiáltottak?
Énbecsületesen készültem és versenyeztem, a zsűri és a közönség pedig döntött. Nagyon örülök, hogy sokan szavaztak rám. Szerencsére sok biztató e-mailt és telefonhívást kaptam, ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt, és ezek megerősítettek abban, hogy jó az, amit csinálok.
Mezőkövesden csendben élt, most pedig hirtelen reflektorfénybe került.
Azért annyira nem voltam csendben sosem...Legalábbis ami az éneklést illeti. Hároméves korom óta tanultam énekelni, zongoraleckéket vettem. Miskolcon elvégeztem a konzervatóriumot, majd énekművész szakon diplomáztam. Bár klasszikus hangképzéssel foglalkoztam, szívem mélyén mindig is popénekesnői karrierre vágytam. Tavaly november kilencedikén aztán valóra vált az álmom: megjelent a Szívverés című lemezem, ami szerencséreegyre sikeresebb, köszönhetően az albumon közreműködő remek zeneszerzőknek és szövegíróknak. Szóval nm mondanám, hogy a semmiből tűntem fel, hogy nem volt előéletem. Az Általad vagyok című dalom például még a magyar döntő előtt szerepelt a vidéki slágerlisták élén.
Viszont ugyanez a szám az országos, rádiók slágerlistáján nem szerepelt, sőt, nem is játszák. Mi az oka?
Nem tudom. A vidéki rádiós-műsorvezetők előbb ráhangolódtak erre a dalra. Remélem, hamarosan a nagy adók is játszani fogják, de oda nem könnyű btörni. Talán majd a következő kislemezzel... Egyelőre minden dobbanással a Szívverés sikerére koncentrálok!
Itthon elég néhány ezer szavazat, májusban viszont Európa legjobb előadóival áll szemben.
Nem én kerülök Európa legjobb előadóival versenybe, hanem Európa legjobb dalaival versenyez Rakonczai Viktor dala, a Szívverés, angolul Candlelight címmel. Az Eurovíziós Dalverseny ugyanis elsősorban a dalokról szól, persze nem mindegy, ki énekli. De előadóként sincs okom panaszra. nemrég például Hanburgba hívtak koncertezni a zenekarommal, afféle szakmai bemutatkozás volt, és nagyon jól sikerült. Olyannyira, hogy másnap már Berlinben vártak, ugyanabban a stúdióban énekelhettem fel a versenydalomat angolul, ahol Jennifer Lopez egyik lemeze is készült. Szóval optimista vagyok. szeretm ezt a dalt, arra törekszem majd, hogy teljes egészében megmutassam a szépségét.
Ha Belgrádban nyer, egyenes út visz a csúcsra. Ha kudarcot vall, itthon egy pillanat alatt elfelejtik. nem nyomasztó ez a teher?
Nagy felelősség, hogy Belgrádban Magyarországot képviselhetem. Ha minden a legmerészebb álmaim szerint alakulna is, akor sem lesz kikövezett, egyenes út a csúcsra. De bízom magamban, hiszen egy komplett produkciót adunk elő, sok múlik majd a teljesítményemen, a színpadi látványon. Szerencsére nem leszek egyedül, mert Rakonczai Viktor és a Fool Moon énekegyüttes is segít majd, hogy minél jobb helyezést érjek el a versenyen. Teljes hittel készülök a döntőre, de nem esem kétségbe, ha nem érek el olyan eredményt, amire a szívem mélyén vágyom. Számomra önmegvalósítás az éneklés, és nelem elég annyi, hogy jól énekeljek, és akik rám szavaznak, büszkén vállalhassák a voksukat.
A szülei a nézőtéren vagy itthon, a tévé előtt izgulnak majd önért?
A kedvesem, Lajos László-aki egyben a producerem is - biztosan kiutazik velem Belgrádba, a szüleim a tévé előtt szorítanak. A fellépőruhát, amiben a színpadra lépek, Tóth Bori divattervező készíti. Mivel matyó lány vagyok, díszítésként matyó minta is lesz rajta, amit a népművész nagymamám tervezett.
Belgrád előtt mivel óvja a hangszálait?
Semmivel. Szerencsére nincs szükségem rá, hogy vigyázzak a torkomra. Nem dohányzom, nem kávézom, de imádom a fagyit.
Ha nem énekelne, mi mást csinálna szívesen?
Nem tudom, ezen még nem gondolkoztam. Az éneklés annyira kitöltötte az életemet, hogy eddig más szóba sem jött. El sem tudom képzelni, hogy ne énekelhessek.
|